Nagyon boldog voltam, ugyanis múlt héten végre valahára sikerült némi-nemű információhoz jutnom. Találtam oldalakat, ahol Cf-es anyukák osztják meg a tapasztalataikat, és gondolataikat. Összeírom, amiket eddig találtam, meg majd külön az oldalon is összeszedem őket, hátha másnak is segítség.
De találtam két gondolatot, amit megosztanék, mert nagyon örültem, hogy hasonlóságot találok. A blog írója amúgy 14 éves korában lett diagnosztizálva, és a terhessége idején, meg előtte is azzal küzdött, hogy olyat találjon, akivel azonosulni tud. Összeszedte listába, hogy mik azok a dolgok, amiken meglepődött, vagy amit nem gondolt előre, hogy problémát okoz. Ebből ezeket érzem abszolút én is ugyanígy:
Az 5.-ös pont arról szól, hogy mennyire jól/egészségesen érzi magát, mert azt hitte, hogy nem jut el a félidőig CF-es problémák nélkül. Ez őszintén engem is hatalmas megelégedéssel töltött el, mert a dokival való beszélgetés után, nagyon féltem, hogy az egész terhességemet a Cf fogja irányítani. És habár jelen van az egész terhességem alatt, és minden nap, akár csak a kezelések miatt is, az állapotomban, tüneteimben elég kevés CF-fel kapcsolatos tünet található. Szerencsére.
A 17-es meg eléggé más, az inkább arról szól, hogy szeretne csak a "normális" dolgok miatt aggódni, ami miatt a barátai is aggódnak, és nem a Cf által felvetett kérdések miatt aggódni. Mert amúgy például amiatt kevés ember aggódik, hogy a születés után, az egészségügyi állapota milyen lesz, és vajon meddig tud a gyermekével lenni.
5. That I would feel so healthy! I expected to have trouble gaining weight, need to take time off work, and need medication throughout the pregnancy. I never expected to make it 1/2 way without having any CF related issues. My body is so much stronger than I gave it credit for. I am pretty sure I will need some CF help before baby gets here, but I am pretty damn proud of my body for making it this far.
17. As more of my friends get closer to their due dates they are all stressed about labor and delivery. I am not concerned at all about labor and delivery simply because I am too stressed about how my CF will handle the end of pregnancy and after birth. I wish I could worry about the "normal" things in pregnancy.
Szerintem fogok még megosztani dolgokat, meg tervezem is, hogy felvegyem a kapcsolatot az anyukával, mert jól esne már tényleg valakivel beszélgetni, nem csak blogot olvasni, de már így is kicsit közelebb vagyok, mint eddig voltam. :)
Az ő oldala amúgy az Inhaling Hope : http://hopefulwithcf.blogspot.co.uk/ .
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.