Múlt héten köhögni, és az erős köhögés miatt hányni - kicsit fognyi kezdtem, csak hogy a vége se legyen egyszerű. Most 33 hetesek és 2 naposak vagyunk. Múlt héten 1400 g volt Zsófi, reméljük ezt a hízását szépen folytatja. Én hol ennyi, hol annyi vagyok, szerintem már nem megbízható a mérleg, vagy legalábbis én furcsállom, az állandó ingadozást. 40 kg körül mozgunk. A köhögésre kaptam két antibiotikumot, azzal úgy néz ki rendeződik a dolog, bár nem akarom elkiabálni. Megrendeltük a szőnyeget, a függönyöket, festés, két szoba közé ajtó, illetve bútorok miatt a héten jönnek az illetékesek, lassan minden meglesz. Zsófinak már beszereztünk mindent, már nagyjából nekem is, ami a kórházi bent tartózkodást , és szoptatást illeti, így lassan már tényleg nem marad más, csak hogy Zsófi is megérkezzen. Ez elvileg a 37. héten császárral meg is lesz, legalábbis legutóbb ezt mondta a nőgyógyász. Jó lesz végre a kezemben tartani.

Zsófi nagyon sokat mozog, nagyon erőseket rugdos, és szinte mindig jelzi, hogy jelen van, főleg ha megy valami zene, vagy erősebb zaj/hang van. Enni nehezen tudok, már eléggé összeszűkült a gyomrom, és a hányinger, és savasodás is nagyon erős, bár egész nap szedem a gyógyszereket rá. Aludni, feküdni, meg már ülni is nehéz, igazán már sehogy se kényelmes, már vágyom nagyon arra, hogy végre kisebb legyen a hasam, és kényelmes legyen valahogy feküdni. Most már a párnák és nagy plüssök lettek a legjobb barátaim, elölről, oldalról, hátulról, mindenhonnan ezekkel körbe bástyázva alszok, Pisti aranyos, megértő, és próbál segíteni. 
Közben egy közös van a orvosokban, mindenki meglepődik/meglepődött, hogy itt tartok, és eljutottunk idáig. Mint kiderült, senki sem számított rá, hogy eddig kihúzom. Akkor csak ügyes vagyok valamennyire... :)

Közeledünk a végéhez, én meg kezdek aggódni, szedem továbbra is a Frontint, mostanában kicsit emelve is lett az adag, mert idegesebb vagyok, bár azt hiszem érthető is. Tartok a császártól is, hogy milyen lesz, hogy Zsófival milyen lesz a kapcsolatom, mi vár ránk, hogy fogom tudni kezelni, felismerem-e majd mikor miért sÍr, milyen érzés lesz, és úgy maga az egész ismeretlen helyzettől. De mint kiderült, apa is fél a feladattól, így legalább nem vagyok egyedül. A többi meg úgyis kiderül, ha itt a kishercegnő. :)